Konferencia és Dicsőítő Est

Sok szeretettel hívunk az idei Sófár konferencia és dicsőítő est alkalmunkra, amelyet február 22-én, Székesfehérváron, a Budai úti Református Gyülekezetben tartunk. A konferencia regisztrációhoz kötött, így kérünk olvass el minden fontos információt, majd kattints a lap alján található regisztráció gombra. A témánk: Dicsőítés[...]

Dicsőítő Konferencia 2022

Konferencia 2019 | Dicsőítő Est

Az egész napos programot 17.00-21.00 között Dicsőítő Esttel zárjuk ahol 3 dicsőítő zenekar fog bennünket vezetni. A 3 meghívott zenekar 3 különböző stílust és megközelítést képvisel, de mindegyik célja, hogy Isten dicséretébe vezesse a résztvevőket.   Dicsőítsünk együtt, menjünk Isten elé[...]

Konferencia 2019 | Főelőadások

Fontosnak tartjuk, hogy a lelki épülés mellett a dicsőítés teológiai alapjaira is rátekinthessünk, ebben elmélyülhessünk és a közös előadások ebben segítenek bennünket. Az egész napunk alapját és keretét adja a két főelőadás, amit pedig a műhelyfoglalkozásokban majd területenként ki tudunk[...]

Konferencia 2019 | Műhelyek

Egész napos műhelyek Csoportos öröméneklés Standovár Sárával Standovár Sára vagyok, lelkes sófáros már 7 éve. Az utóbbi 3 alkalommal a dicsőítő iskolában csoportos öröméneklés műhelyt tartottam, bár a saját énekes tanoncaimnak azelőtt is volt közös éneklése, mert úgy gondolom, hogy[...]

Konferencia 2019 | Program, helyszín, regisztráció

Mindenkit szeretettel várunk a Sófár Konferenciára és Dicsőítő Estre! A konferencián közös előadásokon, műhelyeken és egyéb programokon vehetnek részt az oda érkezők. A fő téma amely vezet bennünket “Dicsőítésre teremtve”, az Ef 1,12 alapján : “...hogy dicsőítésének magasztálására legyünk…”.  Az[...]

Egy konferencia Isten Jelenlétében és Jelenlétéről

Nem könnyű pár mondatban összefoglalni, hogy mi történt, és miről is szólt a múlt szombati, 2016-os Sófár Konferencia és Dicsőítő Est. Talán a legtalálóbb az a megfogalmazás, hogy olyan volt, mint egy mini Sófár Dicsőítő Iskola. Sokan sok helyről érkeztek,[...]

Konferencia és Dicsőítő Est 2016 | meghívó

Örömmel hirdetjük, hogy a Sófár újra Konferenciát és Dicsőítő Estet szervez, melynek időpontja október 29, helyszíne pedig a Lágymányosi Ökumenikus Központ (Budapest, Magyar tudósok krt. 3.) lesz!   10.00-18.00 között szemináriumokkal, műhelyekkel, gyermekprogramokkal, 18:00-22:00 között pedig Dicsőítő Esttel várjuk mindazokat, akik[...]

Konferencia és Dicsőítő Est 2016 | program

A Konferencia programjának összeállításában vezérigénk inspirált: Őbenne élünk, mozgunk, és vagyunk - olyannyira, hogy ez a három szó - élünk, mozgunk, vagyunk - határozza meg a Konferencia felépítését is! A napot dicsőítéssel és a helyi egyetemi gyülekezet lelkészének, Márkus Tamásnak a[...]

Konferencia és Dicsőítő Est 2016 | szemináriumok és műhelyek

11.00 és 17.30 között másfél órás blokkokban egymással párhuzamosan 3 helyszínen zajlanak majd a szemináriumok és művészeti műhelyek a 3 szó - ŐBENNE élünk, mozgunk, vagyunk - mentén. Lehet választani teológiai-bibliai, életmód-lelkiség témájú szemináriumot és művészeti műhelyet is minden blokkon[...]

Konferencia és Dicsőítő Est 2016 | gyermekprogramok

Kedves Szülők! Nagy szeretettel várjuk 0-12 éves gyermekeiteket a Sófár Konferencia Gyermekprogramjaira! Mindegyik előadás/szeminárium alatt lesz gyermekprogram is (10:00-12:45- ig és 14:00-17:30- ig) illetve igény esetén a Dicsőítő Est első fele alatt 18:00-20:00-ig lesz gyermekfelügyelet (ha a jelentkezési lapon legalább 4 gyermek részvételét jelzik a szülők.) Kedves Gyerekek! Érdekel[...]

Konferencia és Dicsőítő Est 2016 | lelkigondozás

Azt mondta egy ókori bölcs, hogy egy dolog állandó: maga a változás. Hitünk szerint az egyedüli Állandó, a változhatatlan Isten az, aki a változásra sarkall bennünket, hogy közelebb kerülhessünk ahhoz a jobbhoz, amit adni szeretne nekünk. Tudjuk azt is, hogy[...]

Konferencia és Dicsőítő Est 2016 | regisztráció

  A regisztráció határideje lejárt, a konferencia programjai, helyszínei megteltek. A Dicsőítő Estre még valamennyi embert tudunk fogadni, de elképzelhető, hogy le kell zárnunk az erre való jelentkezést is, ezért érdemes mielőbb regisztrálni itt: REGISZTRÁCIÓ A DICSŐÍTŐ ESTRE TOVÁBBI INFÓK: a rendezvényen való részvétel[...]

Dicsőítő Konferencia 2016

"Mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (Ap.csel. 17,28)   Szeretettel várunk a Sófár Konferenciára és Dicsőítő Estre, melynek időpontja és helyszíne: október 29, Lágymányosi Ökumenikus Központ (Budapest, Magyar tudósok krt. 3.)! Az egész napos rendezvényen napközben különböző szemináriumokon tanulhatunk majd a dicsőítésről, műhelyeken alkothatunk[...]

Sófár konferencia 2015. | meghívó

2015-ben ismét megrendezzük a Sófár őszi konferenciát és dicsőítő estet. Az idei évben a közösség kérdése kerül a fókuszba, elméleti és gyakorlati programokkal egyaránt körüljárjuk a mindennapi és kevésbé mindennapi közösségeinkkel kapcsolatos áldásokat és nehézségeket is. Főelőadónk Dr. Tatai István,[...]

Sófár konferencia 2015. | beharangozó

Idén ősszel is Sófár konferencia! Szeretettel várunk mindenkit november 28-án 10 órától a Ráday utcába, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karára 10 órától! További részletekkel hamarosan jelentkezünk. Találkozzunk minél többen! (tovább…)

Konferencia + dicsőítő est 2014. | hanganyagok

  Meghallgathatók és letölthetők az idei Konferencia + dicsőítő est előadásainak hanganyagai! A linkekre kattintva elindul a lejátszás, a linkre jobb gombbal kattintva “Cél mentése” menüponttal lementhető a hang. (tovább…)

Konferencia + dicsőítő est | REGISZTRÁCIÓ

Elindult a regisztráció a konferencia és dicsőítő estre! Az alábbi linkre kattintva tölthetitek ki a jelentkezést! Regisztrálni csak a konferenciára szükséges, a választott szeminárium megjelölésével. A dicsőítő estre nem szükséges külön regisztrálni (csak el kell jönni :) REGISZTRÁCIÓ

Konferencia + dicsőítő est | Szeminárium bemutatkozók

Már közeleg a Sófár konferencia és dicsőítő est! Idén a konferencia keretében szemináriumokon is lehetőség lesz részt venni, itt olvashatjátok a csoportok vezetőinek bemutatkozóját! (tovább…)

Konferencia + dicsőítő est | Előadók

Bemutatkoznak a Sófár konferencia + dicsőítő est előadói! (tovább…)